Bezár

Aktuális

20231012-9K2A0889

Megfogadta, minden évben visszatér tejfeles meggylevest enni – Karikó Katalint tömeg fogadta a Dóm téren is

Megfogadta, minden évben visszatér tejfeles meggylevest enni – Karikó Katalint tömeg fogadta a Dóm téren is

2023. október 13.
4 perc

Kollégája az Egyesült Államokban ünnepelte a Nobel-díjat, Karikó Katalin viszont fontosnak tartotta, hogy Szegeden, az egyetem és a város közösségével örüljön együtt az elismerésnek. Október 12-i látogatása zárásaként a JATE Klubtól kabrióval vitték a Dóm térre, ahol az SZTE Kémiai Intézetben elfoglalta dolgozószobáját és az erkélyről beszélt az őt ünneplő tömeghez.

Egy piros színű Volkswagen Beetle kabrióba szállt be Karikó Katalin, az SZTE Nobel-díjas kutatóprofesszora október 12-én este, amikor befejezte a JATE Klubban külföldi hallgatóknak tartott szemináriumát. Az autót Prof. Dr. Rovó László rektor vezette, így vonultak át óriási tömeg kíséretében az Eötvös és az Apáthy utcán keresztül a Dóm térre.

A téren ekkor már több százan várták az ünnepeltet, amikor begördült az autó, az erkélyről népdalcsokrot adott elő az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkara, a Szegedi Egyetemi Énekkar, a Rókusi Általános Iskola gyermekkara és a város felnőtt kórusa.

Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetem vezetőivel megkoszorúzta Szent-Györgyi Albert mellszobrát, majd a Kémiai Intézetben elfoglalta dolgozószobáját, amelyet korábban Szent-Györgyi használt.


karikokatalin

Az ünnepi sétáról készült fotógaléria a képre kattintva megtekinthető. Fotók: Kovács-Jerney Ádám

Hatalmas taps és üdvrivalgás közepette jött ki az intézet teraszára, ahol az egybegyűlt szegediekkel és az énekkarokkal elénekelték a Himnuszt. Zorán Gyémánt és arany című száma közben a tömegben mindenki felkapcsolta telefonja fényét, varázslatos látványt teremtve az ünnepségen. Az első magyar női Nobel-díjas az SZTE-n töltött napja zárásaként beszédet mondott az erkélyről.

- Kedves Szegediek! Bő egy hete tudtam meg, hogy Nobel-díjat kapok. Behívtak az egyetemre (az Egyesült Államokban, University of Pennsylvania – a szerk.), ott volt egy sajtókonferencia, majd a kollégám elment ünnepelni a csoportjával. Én pedig hazamentem, mert nekem nincsen csoportom. Ide kellett jönni, hogy veletek ünnepelhessek! – mondta Karikó Katalin, a közönség pedig óriási tapssal fogadta szavait.

- 1972-ben jöttem Szegedre egyetemi előkészítőre, csodálatos volt a város, egyből ide jelentkeztem egyetemre, szerencsére föl is vettek. 1978-ban diplomáztam. A társaimmal együtt ide jártam tanulni, ezekbe az épületekbe – mutatott körbe a Dóm téren a Nobel-díjas kutatóprofesszor. Azt is felidézte, hogy férjével a textilgyár ebédlőjében találkozott egy biológusbulin. Férje a Déri Miksa-iskolába járt, aztán a kábelgyárban dolgozott. Szegeden, a tanácsházán kötöttek házasságot, ebben a városban született a lányuk, aki a tarjáni óvodába járt. Nagyon boldogok voltak Szegeden – emlékezett Karikó Katalin.

- Amikor felvételizni jöttem 1973-ban, elmentem a Hági étterembe, a platánfák alatt megettem egy hideg, tejfeles meggylevest, és megígértem, ha fölvesznek, akkor minden évben visszajövök egy hideg, tejfeles meggylevesért. A férjemmel a Szabadság moziba jártunk a Széchenyi tér sarkán, és a város minden részét bejártuk. Nagy szeretettel emlékezünk vissza, amikor ellátogatunk Szegedre. Ha megnézitek a Szerelmes földrajz című filmet, megtudhatjátok, hogy számomra Kisújszállás és Szeged az a két város, amelyekhez a szívem húz, mert itt történtek életem fontos eseményei. Nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttetek, és velem örültök! – szólt az ünneplőkhöz. - Drew Weissman kollégámat biztos, hogy nem fogadta ekkora közönség! Az autóban sem kaptam levegőt, csak néztem jobbra-balra, hogy ennyien eljöttetek és örültök. Majd visszajövök az éremmel is, és megmutatom – fejezte be rövid beszédét Karikó Katalin, majd hozzáfűzte: - Örömömre szolgál az is, hogy 50 éve éppen itt volt Szent-Györgyi Albert, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy orvosi Nobel-díjat nyert. Hihetetlen, de én is!

SZTEinfo

Borítókép: Kabrióval vitte a Dugonics térről a Dóm térre Dr. Karikó Katalint, az SZTE Nobel-díjas kutatóprofesszorát Prof. Dr. Rovó László rektor. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Korábban írtuk:

 

Szent-Györgyi Albert korábbi dolgozószobáját kapta Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetemen

 

Dr. Karikó Katalin: Egy kutatónak nem a díj a célja, hanem az, hogy megértsen valamit

 

Kutatókkal és hallgatókkal találkozott Karikó Katalin SZTE-s látogatása során


Karikó Katalinnal, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszorával kapcsolatos további információk elérhetőek az SZTE weboldalán, hírportálján, illetve az SZTE Klebelsberg Könyvtár honlapján.